Kalózok és sellők természetismereti tábor
5-8 éves gyerekeknek szervezünk napközis természetismereti tábort.
A drámajátékos és kézműves foglalkozások mellett izgalmas tanulmányi kirándulásokkal és kalandos természetjárással is készülünk.
Megfejtjük a tengerek, tavak és barlangok titkait. Felkutatjuk a legrejtettebb kincseket és megtanuljuk a sellők énekét. A nap végén egy hajónaplóban örökítjük meg kalandjainkat.
Muhari Krisztina
Ismerkedésem a drámával és a színházi világgal a gimnázium dráma tagozatán kezdődött. Magyar nyelv és irodalom- pedagógia szakon szereztem diplomát, majd Kaposi László drámapedagógia képzését végeztem el.
Évekig dolgoztam önkéntesként a Tanoda programban (hátrányos helyzetű gyermekek tehetséggondozása, korrepetálása), emellett tartottam kézműves foglalkozásokat ovisoknak és általános iskolásoknak. 2022-ben a HevZso táborban pedig belekóstolhattam a tábori létbe, ahol dráma foglalkozásokat vezettem általános iskolásoknak.
Fontosnak tartom a zenei nevelést, 20 évet voltam kórustag. A közös zajkeltés és az együtt éneklés öröme, ami minden korosztálynak jár! Előnyben részesítsék továbbá minden olyan tevékenységet ami a természettel való kapcsolódás, elmélyülés, koszolás, pancsolás, maszatolás. Vallom, hogy kétféle gyerek létezik: a tiszta meg a boldog !