Kalimpa Családi páros táncóra
Páros családi táncórára hívunk, ahol gyermekeddel együtt igazi táncélményben lehet részed!
A táncórákon játékokkal, improvizációval és könnyed, kortárstánc alapú koreográfiákkal foglalkozunk, melyek központjában a szülő és gyermeke közötti különleges kapcsolati dinamika áll. 5 éves kor felett minden fiút és lányt várunk egy felnőtt kísérővel (azaz Anyával, Apával, de akár nagyszülővel, keresztanyuval, nagytesóval is).
Mi is ennek a különleges órának a lényege?
Szülőként és gyermekként a kezdetektől fogva egyaránt azt gyakoroljuk, hogy hogyan tudjuk a legjobban kifejezni magunkat és a legpontosabban megérteni a másikat. A szavak nélküli, fizikális kommunikáció az elsődleges kapcsolódásunk. Ezen az órán ezt a tiszta nyelvet használjuk az együttlétre, mely tapasztalatom szerint gyakran a legrövidebb út két ember között. Olyan páros vagy csoportos gyakorlatokat, játékokat dolgoztam ki erre az órára, amelyeken összehangolva mozoghat kicsi és nagy, egymást inspirálhatja a tapasztaltabb és a nyersebb erő. Játékos improvizációs feladatokkal, kedves közös alkotási folyamatokkal és könnyed koreográfiákkal foglalkozunk, melyekben megismerhetjük egymást új helyzetekben, váratlan kihívásokra keresünk közös kreatív megoldásokat, észrevétlenül fejlesztjük az együttműködést és minőségi időt tölthetünk egymással.
Nincs két egyforma ember és nincs két egyforma szülő-gyermek kapcsolat sem. Ez az óra a kimeríthetetlen és megismételhetetlen szeretet ünneplése is.